Matracportal.hu portál

2012/03/28

Vizsgára készül? Aludjon rá egyet!

Vizsgára készül? Aludjon rá egyet!

A memóriának is jót tesz, ha szundítunk egyet tanulás után


Jobban tudjuk visszaidézni a megszerzett információkat, ha tanulás után alszunk egy keveset - derítette ki egy új kutatás.
A University of Notre Dame pszichológiai tanszékén végzett kísérletben 207 diák vett részt, akiknek összefüggő, hasonló vagy teljesen összefüggéstelen szópárokat kellett megtanulniuk reggel, illetve este 9-kor. A tanultakból később tesztet is kellett írniuk, 30 perc, majd 12 és 24 óra elteltével.

Az eredményekből az derült ki, hogy az átaludt éjszaka után több szópárt tudtak visszaidézni a diákok, mint amikor egész nap fent voltak. Ez ráadásul akkor is megfigyelhető volt, ha a tesztet egy nappal később írták meg.

"A kutatásunk azt bizonyítja, hogy ha lefekszünk aludni közvetlenül azután, hogy valami újat tanultuk meg, sokkal hatékonyabban tudjuk majd felidézni az információkat" - mondta a kutatás vezetője, Jessica Payne.

A szakember szerint a vizsgára készülőknek, tanulóknak érdemes közvetlenül elalvás előtt még egyszer átolvasni, rendszerezni az anyagot - így később jobban fel is tudják majd azt idézni.

A tanulmány a PLOS One-ban jelent meg.
forrás: hazipatika.com


http://www.matrac.hu/vizsgara-keszul-aludjon-ra-egyet.html

2008/01/22

Matrac Webáruház

Tekintse meg a Matrac Webáruházat nemsokára új termékek érkeznek.

2007/12/13

Öko-Tex 1000 Bizonyítvány

Cégünk Magyarországon először és ezidáig egyetlen cégként megszerezte az Öko-Tex 1000 bizonyítványt, mely azt igazolja hogy a NOVETEX MATRAC Biomanufaktúra környezetbarát üzem.

Bővebb info itt.

2007/11/12

NOVETEX Alvásnap

 

Alvásnap

Cégünk már Ötödik alkalommal rendezi meg a családias környeztben tartott Alvásnapot. A November 16-án tartandó Alvásnap témái a következők:

* Kikapcsolódás
* Pihenés
* Egészséges alvás
* Ismeretanyag
* Barátság
* Jó hangulat
* Felejthetetlen élmény

Részletek

Jöjjön el November 16-án délután 17 órától megrendezésre kerülő ALVÁSNAP-unkra, mely immár a 5-ik alkalom lesz!


Helyszín: 1091 Bp. Üllői út 81. NOVETEX Mintabolt
Hozza el párját, barátját, hogy együtt ismerjék meg az igazán pihentető alvás alapjait!
Tiszteljen meg minket megjelenésével, és mi ajándékkal köszönjük meg figyelmét.
Várjuk szeretettel, hogy még kellemesebben aludjon, és pihenten ébredhessen


Kellemes alvást kívánunk!

Jelentkezés

 

Küldjön e-mailt nevével, címével, telefonszámával a bio@matrac.hu címre ha szeretne megjelenni az Alvásnapon.

2007/11/08

Magyar Minőség Háza Díj

A Magyar Minőség Háza Díjat kapta a Novetex kiváló termékei elismeréseként. A pályázat célja a kiemelkedő minőségű hazai termékek és szolgáltatások népszerűsítése.

 

Magyar Minőség Társaság

A díjat alapító Magyar Minőség Társasága olyan termékek, illetve szolgáltatások pályázatát várta, amelyeket Magyarországon gyártják/nyújtják, minőségjellemzői kiemelkedők. A pályázó termékektől/szolgáltatásoktól elvárható, hogy minőségük egyenletes legyen, mert a gyártás és a szolgáltatás tanúsított minőségirányítási rendszerben folyik. Fontos kritérium, hogy a termék gyártása és felhasználása, valamint a szolgáltatás környezetkímélő legyen.

Elnyertük a Díjat

A Novetex Matrac Biomanufaktúra az „Ágyneműk a környezettudatos vásárlók tökéletes és egészséges alvásáért. Aromaterápia a mindennapokban” című pályázatával nyerte el a Magyar Minőség Háza 2007 díjat, melyet a Magyar Minőség Hét keretében adnak át. Korábban ugyanezzel a pályázatra megkapták a Magyar Termék Nagydíjat.

Magyar Minőség Háza Díj

2007/11/07

Yuwie

Új Social Network Site amerikában

Yuwie

2007/09/20

ÖKO-TEX 100 bizonyítvány

MAGYARORSZÁG ELSŐ ÉS EGYETLEN MINŐSÍTETT BIOMATRACA
Öko-Tex 100 minősítést kapott a NOVETEX Biomatrac, mely világszerte elismert tanusítvány

Azon termékek, amiken a „Bizalom a textíliában: Ártalmas kísérőanyagokra vizsgált az Öko-Tex Standard 100 szerint” feliratú címke megtalálható, nemzetközileg elismert textilintézetek vizsgálata szerint garantáltan nem tartalmaznak emberi egészségére káros hatású anyagokat.

Magyarországon a NOVETEX Biomatrac az első és egyetlen biomatrac melynek van ilyen minősítése.

Olvassa el részletesen mi az Öko-Tex 100 standard

A legnagyobb hálószoba szaküzlet

Cégünk már 360m2-en várja Önöket!


Minden Kedves Vásárlónkat szeretettel várjuk a legnagyobb hálószoba szaküzletben.

Klasszikus zenével az alvásért

Régóta tudjuk: a zene sokmindenre jó. Szórakoztatásra, relaxálásra és egyéb dolgokra. Egy új kutatásnak az eredményeként most már tudjuk azt is hogy az alvást is segítheti.
Az ember életének 1/3-át ágyban tölti. Ez összesen mintegy 25 évet tesz ki, melyet nyugodtan, hatékony alvással kell tölteni. A modern civilizációs ártalmakkal szemben is védenünk kell magunkat mint pl ( elektroszmog, stressz okozta álmatlanság ). Minden olyan eszközt, terméket meg kell ragadnunk mely az egészséges alváshoz közelebb visz minket. Ilyen pl a klasszikus zene is.

Egy 20 éves kutatás eredményeképpen egy amerikai kutatóorvos - Dr. Jeffrey Thompson - megállapította hogy a klasszikus zene segít abban hogy elérjük a mélyalvás szintjét, tehát hogy nyugodtan tudjunk aludni. A klinikai vizsgálatok közben kiderült hogy az éppen lejátszott zene hangszíne, ritmusa és természetesen a hangereje nagy szerepet játszik. A lefekvés előtt már játszható zenék segítenek az agynak lenyugodni, relaxálni és így eljutattni az embert az alváshoz.


Figyelem! A cikk esetleges tanácsai nem helyettesítik az orvosi tanácsadást, céljuk a figyelem felkeltése!